[ Pobierz całość w formacie PDF ]
mihamarábbi gyógyulásban, hogy személyesen mutathassa be ifjú feleségét.
Tisztelettel ajánlom magamat hitvesének. Szívélyes üdvözlettel:
hq barátja, H. Boolkman"
A levél végére érve Jan fellélegzett. Felnézett Martinára, és megfogta a kezét.
- Szerencse fel, Rainau úrnQje!
A lány arcát elöntötte a pír.
- Nyélbe ütötték az üzletet?
- Igen, kedvesem, Rainau a tied. És Gerd Volmar tíz évre a birtok intézQje.
Martinának torkában dobogott a szíve, maga sem tudta, miért. Nehezen lélegzett.
- Ó, Jan bácsi, ez olyan, mint egy mese. Beszélj egy kicsit Rainauról és a lakóiról!
- Beszél helyettem ez a levél. Egy csomó újdonságot találhatsz benne, és itt van még egy
fénykép is Gerd unokabátyádról.
Jan elQvette a képet a borítékból, és odanyújtotta a lánynak. Az remegQ kézzel nyúlt érte,
majd ránézett. A szeme elkerekedett, és a szíve olyan eszeveszett ütemben kezdett verni, hogy
elsápadt.
Tehát Q Gerd.
Idegenkedve nézte az egykori játszótárs határozott, érdekes arcát, melynek már egyetlen
részlete nem tqnt ismerQsnek számára, csupán a szem, az a jóságos, nyílt tekintetq szem. De
már az is megváltozott. Most valahogy férfiasabbnak tqnt Gerd pillantása, látszott rajta, hogy
megjárta a háborút, és megismerte a halál közelségét.
Martina vonásain mélységes megindultság tükrozodótt. Hírtelen az arca elé kapta a kezét, és
sírni kezdett. Nem tudta visszatartani a könnyeit. Ahogy Gerd szemébe nézett, hirtelen minden
megelevenedett benne, amit egykor átélt és végigszenvedett. Egy pillanatig úgy érezte, mintha
átölelné a fiú karja, és szinte hallani vélte a hangját: Ne sírj, kicsi Martina! Nem szabad sírnod,
az fáj nekem."
Ezt mondogatta neki Gerd gyengéd szeretettel, amikor Q a karjában sírta el a bánatát.
Jan van Kossum nyugtalanul nézte fiatal feleségét.
- Martina, mi a baj? - kérdezte aggódva.
A lány nagy nehezen erQt vett magán, és Jan párnájába temette az arcát.
- Drágáján bácsi... annyira megindított, hogy ilyen hosszú idQ után újra belenézhettem Gerd
szemébe. Arra gondoltam, mennyire jó és kedves volt hozzám mindig. És mégis... ez a kedves
arc, amely olyan ismerQsnek tqnt álmaimban, mostanra teljesen idegenné vált. Én mindig
olyannak képzeltem magam elé, amilyen kiskorában volt, a nevetQs, vidám arcával. Mostanra
férfi lett belQle, és olyan különös komolysággal néz rám. Az Q képén vettem észre, milyen sok
idQ telt el azóta, hogy utoljára láttam, és hogy mennyire idegenné váltunk egymás számára. Ez
nagyon fáj.
Jan megsimogatta a lány haját. Ösztönösen megérezte, hogy Gerd Volmar jóval többet jelent
Martinának, mint bármely más ember a földön, jóval többet, mint amennyit Q maga jelenthetett
neki. A férfi a távolba révedt.
Vajon Gerd Volmar testesíti meg azt a boldogságot, amely német hazájában várja Martinát?
Vajon Q az, akit a lány megajándékozna a szívével? És vajon tudná-e értékelni ez a férfi, ha
ekkora boldogság jutna osztályrészéül?
Egyre nehezebben lélegzett, de igyekezett összeszedni magát. Azután a tQle megszokott
jóságos hangon így szólt:
- Légy nyugodt, drágám, rövid idQn belül viszont fogod látni Gerdet, és akkor megint
közelebb kerültök egymáshoz. Minden rendbe fog jönni. Gyere, nyugodj meg, és olvasd el
Boolkman barátom levelét! Már azután is jóval közelebb fogod érezni magadhoz az
unokabátyádat. Boolkman sok szépet és jót ír róla. Látni fogod, hogy a becsületes szívén és
jóságos lelkületén semmit sem változtatott az idQ. És egyéb újságokat is megtudhatsz a
levélbQl.
Martina felegyenesedett, és letörölte a könnyeit.
- Drága Jan bácsi, milyen ostoba vagyok, hogy itt sírdogálok neked. De már megnyugodtam.
Add ide a levelet, kérlek!
Miközben Martina olvasott, egyre ragyogóbban fénylett a szeme.
Mindaz, amit Boolkman GerdrQl írt, heves érdeklQdést ébresztett benne. A fiatalember
jellemrajza nyomán minden idegenkedése megszqnt - igen, ez valóban Gerd volt, az Q fiatalkori
igaz, jó barátja és bátor védelmezQje, a legforróbban szeretett ember a múltjában.
Amikor a levél végére ért, megint elQvette Gerd fényképét, és sugárzó szemmel mélyült el a
látványban.
Jan van Kossum szótlanul figyelte eközben. Fájdalmas tekintettel nézte tüzelQ arcát, és
érezte, hogy Gerd Volmar lesz az a férfi, akit Martina meg fog ajándékozni a szerelmével. Nem
tudta, mi ébresztette benne ezt az érzést, mely lassanként bizonyossággá érett - talán egyfajta
látnoki képességrQl volt szó. Fájdalmat okozott neki a jövQ képe, de úrrá lett fájdalmán.
Isten segítsen, hogy boldog legyél, én szabaddá teszem az utadat ehhez a boldogsághoz a
halálommal" - gondolta.
Martina végre félretette a képet, és ábrándos tekintettel nézett a férfira. [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]